2017. augusztus 22., kedd

A kezeletlen konfliktusok a kétségbeesés szakadékához visznek el

Nagy kedvencem Bagdi Bella is. Újra közzétett egy videót, amit örömmel osztok meg, mert szép és tanulságos. Nekünk szülőknek tudnunk kellene végiggondolni a tetteink hosszútávú következményeit, ha boldog életet akarunk élni. Hiszen a negatív dolgok, mint egy láncreakció, szinte észrevétlenül követik egymást, amíg a sok "jóakarat" egy állandóan visszatérő kérdésben csúcsosodik ki: hogyan juthattunk idáig?
Annyi szomorúságot, bánatot, szenvedést spórolhatnánk meg egy kis tudással, hiszen a tudás tudatossághoz vezet, és még kevés tudatosság is jobb, mint a semmi.
Bella ezúttal a "Szeretet Himnuszát" hívta segítségül. Olyan jó lenne, ha egyre többünk lelkébe égnének be ezek a sorok, hogy elkerülhessük a saját életünkben, a filmkockákon lévő jelenetekhez hasonlók megélését.
Aki azonban már olyan problémákat él meg, mint a videóban lévő család, legalább kérjen segítséget. A nálunk tanult life coachok, és konfliktuskezelési közvetítők, az ország több pontján élnek és dolgoznak, többségük az első találkozásért nem kér díjat. Így kockázat nélkül bárki tájékozódhat arról, hogyan állíthatná meg az életét azon a lejtőn, ami a kétségbeesés szakadékához vezet. Mert a kezeletlen konfliktusok, élőbb, vagy utóbb, valóban oda visznek el mindenkit!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése